Ghalla Világa - Túlélők Földje Wiki
Advertisement
Általánosságban elmondható, hogy érdemes mindig megtervezni, milyen sorrendben és hogyan csinálod meg a küldetéseket. Érdemes minél több küldetés tárgyat hamarabb megvenni, megszerezni még azelőtt, hogy megkapnád a küldetést, így a későbbiekben sokkal gyorsabban teljesítheted a feladatokat.


0) oltár szentelése
Minden isten első küldetése, építeni nem kell az oltárt, csak szentelni, ehhez a szent szimbólumot kell használni.

1) áldozz egy DEM-et
Minden bizonnyal van legalább egy pluszban, ha nincsen, akkor bizony ajánlatos beszerezni néhányat valamelyik boltban.

2) irts ki egy smirglibokrot
Érdemes minél magasabb sebzésű vágófegyverrel nekiesni, így kevesebb TVP-be kerül.

3) ölj meg egy színes dözmöngöt
Nehéz küldetés, mert a dözmöng elég ritka, csak sűrű erdőben él. Érdemes lehet idéztetni valakivel.

4) ölj meg egy szintszívót
Mocsárban és csatamezőn gyakorta lehet találkozni vele. Kellően magas védelemmel, illetve szerencse mellett nem okozhat problémát a szintszívás. A szörny idézhető.

5) beszélgess egy halottal
Régebben elég nehéz küldetés volt, mióta lehet csatamezőn, illetve a Pusztulás Sírjaiban is használni a beszéd a holtakkal varázslatot, rutin. Üres órákban célszerű beszélgetni néhányszor, mert jár rá egy gonoszságpont (gyorsvarázslással ideális). Figyelni kell arra, hogy a Pusztulás Sírjaiba BE kell menni!

6) áldozz 3 szent jogart
Régebben ez is nehéz volt, mert csak grok képződményben lehetett találni, manapság liciten vagy boltban könnyedén beszerezhető.

7) áldozz 3 trikornis szarvat
Boltban megvásárolható, illetve a kisvárosok mellett van egy-egy trikornis fészek, ott is begyűjthető.

8) ölj meg egy kőkorszaki szakit
Elég nehéz küldetés, márványtoronyba kell mászni, menteni a kővé változtató pillantást (tükörpajzs varázslat segíthet), aztán leverni a szörnyet, amire szinte csak ütőfegyverrel van esély. A szörny idézhető.

9) ölj meg (DEM, vagy 90 ÉP) egy jó kalandozót
A fehérbérci arénában a legegyszerűbb végrehajtani.

10) fogj el élve egy gátvakondot
Dobóhálóval megfogható, a városok mellett van néhány tábor. Sajna elég jó eséllyel szaggatja a hálót, így elég időigényes feladat is lehet. A szörnyet fel is kell áldozni az oltárnál!

11) ölj meg 3 tetemembert
Csatamezőn, illetve bozótban találkozhatsz vele. Vigyázat, szörnykeresni tilos, mert tulajdonságot szív!

12) áldozz egy xirnox szívet
Mocsárban, illetve mínoszkúpokban beszerezhető, liciten horribilis ára van.

13) lopj egy hebrencs csapdát
Nagyon nehéz küldetés, mindenképpen szervezést igényel. Egy ismerős táborozzon le úgy, hogy a csapdája nincs felhúzva, szükség esetén tudatturbó, aztán lehet reménykedni. Szervezés nélkül az esélye minimális (nekem véletlenül sikerült ;) A láthatatlanság is sokat segíthet, kb. 15-ös lopás elég a küldetés teljesítéséhez.

14) szerezz 6-os szörnyismeretet
Nem jelenthet problémát, minden kör végén SZK parancs, megy magától. Célszerű a parancsot a későbbiekben is szorgalmasan használni.

15) ölj meg 3 téfea magofluxot
Mocsárban, illetve mínoszkúpokban él. Az agya a sötét ceremónia komponense, mindenképpen érdemes gyűjteni. Mély szakadékban jó eséllyel találkozhatunk vele.

16) áldozz 1 mágikus koponyát
Változó mínoszkúpok főkincse. Ki lehet belőle hozni többet is, alkalmanként érdemes viselni, felezi a támadó varázslatok vp igényét.

17) építs 300 pontot egy templomba
Nincs mese, bele kell építeni. Ha 20 alatti TVP-t költesz az EP parancsban, akkor a templom maga ugyan nem épül, de neked számolja az elköltött TVP-t - ez a hogyan is építsen 10-nél több karakter egy templomot című mese :) A küldetést a felszenteléskor veszi teljesítettnek, ehhez nyugaton 5 karakter kell a mezőn, keleten 3 elég. Szenteléskor kapod meg a szent kelyhet (csak az elsőnél, ezen a módon már nem lehet többet szerezni belőle) Célszerű ott lenni a szenteléskor, mert az azon résztvevők +10 hitet kapnak. Aki nincs ott, a küldetést és kelyhet megkapja, de a hitet nem.

18) rombold le egy jó isten oltárát
A templomszentelés után válik lehetségessé, rutinmunka. Ha útba esik egy oltár és van rá varázspontod, egyébként is célszerű lerobbantani, Leah örül neki ;)

19) imádkozz úgy, hogy pontosan 240 TVP-d van
Viszonylag egyszerű küldetés, TPS 999, TPF 240, IM. Más módon elég macerás lehet kiszámolgatni, a gyakorlat azt mutatja, hogy mindig közbe fog jönni valami :)

20) áldozz 12 pular kristályt
Magashegységben bányászható, régebben nagyon hosszadalmas volt beszerezni. Napjainkban boltban és néha liciten is vásárolható.

21) érj el 100-as gonoszságot
Gonoszságpont sokféle módon szerezhető, Leah specialitása a már említett beszéd a holtakkal. Ha már megvan a 100 gonoságpont, legalább 1-et változnia kell a jellemednek, hogy a küldetés teljesítettnek minősüljön!

22) animálj egy csontvázat
A 240 TVP-s küldetésért járó halotthívással őSI csatamezőn oldható meg.

23) ölj meg 3 dehidrátort
Sivatagban lehet vele találkozni.

24) áldozz 5 szopókövet
Mókás küldetés, legegyszerűbb szopógödörre épített oltáron feláldozni. Másik lehetőség legyártani a köveket, KF szopókő 3, teleport a Pusztulás Sírjaiba, LE szopókő (nagyon fontos!!!), majd IM, így nem pattoghat el. (Az IM csak Pusztítás Prófétáinak működik a Sírban.) Fehér Bércben a 72;60-on van Leah oltár.

25) érd el a püspöki rangfokozatot
Szorgalmas küldetés teljesítéssel és üres imákkal nem jelenthet gondot. Imádkozni mindenképpen érdemes, Leah 30 TVP-vel fejleszti a szerencsédet minden alkalommal.

26) imádkozz úgy, hogy max. életerőd legalább 290
Sötét Ceremónia gyakori használata javallott, illetve tárgyakkal is rá lehet segíteni.

27) ölj meg egy legalább 14. szintű jó kalandozót
Régebben iszonyú nehéz volt, mert ténylegesen meg kellett ölni az illetőt, egy ideje azonban elég dem-re verni. Arénában nem teljesíthető, célszerű megszervezni, ellenkező esetben igencsak hosszadalmas lehet a teljesítése.

28) áldozz 20 lapockacsontot / bordacsontot / ormánygőte csontot
Lapockacsont, bordacsont illetve ormánygőte csont szokott előfordulni, mindhárom viszonylag könnyen beszerezhető a boltban. A csontok nagyon nehezek! Ha forduló végén nálunk marad akár 200% fölé is mehet a megterheltség, és ekkor dobálni kezdjük a tárgyainkat...

29) látogass meg birodalmamban
Meglehetősen kellemetlen küldetés. Mivel 20. szint fölött nem lehet meghalni, ezért figyeljünk arra, hogy át kell állítani a DEM-et, valamint célszerű ismerős segítségét kérni, ha nem akarunk elbúcsúzni a tárgyainktól. Mindenképp legyen elég hely a bankban az átadhatatlan tárgyak részére! Ha sikeresen atjutottunk az árnyékvilágra, akkor már csak reménykednünk kell, hogy minél hamarabb találkozzunk 2 motyogóval. Ködmangóra és ködcsillagra kiadhatjuk az FKT-t. Mangócserjét minden olyan hárommal osztható oszlopban találhatunk, melyet páratlan sor keresztez. Ködkapu az öttel oszható oszlopok és páros sorok metszésponjánál van. A házasság csak addig tart "míg a halál el nem választ", ezt mindenki vegye figyelembe az esetleges kapcsolatteremtéskor...

30) ölj meg egy sötét motyogót
Az előző küldetéssel párhuzamosan kell megcsinálni, mivel ez a lény az árnyékvilágban él. HA még nem aktív a küldetés, ne aggódj, keress egy Leah oltárt a valós világban, menj rá az árnyékvilágban, imádkozz egyet és már meg is kapod a küldetést!

31) érj el 8-as titkosírást
Minoszkúp jelszava 20%-ot, phua kúpe 10%-ot fejleszt alapban a titkosírásodon. Egyébkent TIM parancs esetén 200 tvp fejleszt 100%-ot. Phua kúpnál természetesen kevesebbet, mert ott a fejtörő kikutatása (5 tvp)és a bemenetel (10 tvp) is benne van a parancsban, tehát TIM 215 fejleszt 100%-ot. Szürkeállomány használata javallott.

32) ölj meg két Mélység Fattyát
Nehéz küldetés, vagy még nyugaton 6-ig növeled a víziharcodat, majd megölöd a vízilabirintusban élő két lényt, vagy átúszol és növeled az úszásodat/víziharcodat 8-ig, ezután pedig keresgélsz a tavacskákban. Személy szerint az első módszert javasolom.

33) áldozz fel egy esszenciakristályt
Régi idők kemény küldetése, manapság tele a licit moa kövekkel és keleten komplett esszenciakristályok is vásárolhatók.

34) érj el 333-as gonoszságot
Lásd 21. küldetés.

35) imádkozz a csatorna keleti partján
Nos igen, egy idő múlva elkerülhetetlen az átúszás :)

36) irts ki egy fekete lótuszt
A keleti part növénye, ugyanaz igaz rá, mint a 2. küldetésre.

37) ölj meg egy Raia szent lovagját
A keleti síkságokon jöhet, irtása szent kötelesség. Ha eltalál, egy hitpontot szív. Ajánlott hálózni, vagy közelharc nélkül leverni, ha nincsen nagy védelmünk.

38) imádkozz 10 ép alatt
Nehéz feladat. Elvben megoldható szopókő+vízionár idézése kombinációval, de nagyon nehézkes, mert eddigre általában 1-es szerencsével tulajdonság-bónuszokból is mented az illúziót. Legkönnyebb úgy, ha felveszed a kapcsolatot egy bizonyos KT tagjaival, hogy árulják el egy olyan oltár koordinátáját, mely lerobbantása esetén lesebez 10 ép alá, majd közvetlenül ezután egy oltár teremtése és IM kombinációval letudod a küldetést. Természetesen FGY-t és totemet törölni kell előtte! Alternatíva táposoknak: ezüstmágusok kürtjét használva 10 ép-re kerülés, utána csak aranytermő ládába kell dobni 1 tárgyat.

39) áldozz egy obszidián karkötőt
Korlátlan számban vásárolható a boltban és a liciten, de thargodan csatamezőn is szép számmal található.

40) érj el 666-os gonoszságot
Eddigre meg kell lennie a gyorsvarázslásnak, ezzel nem okozhat problémát.

41) változtass egy mezőt kiégett földdé
Ez az a küldetés, amit egy parancsból is teljesíthetsz, de az is lehet, hogy százból sem? Életszívás III. varázslattal, gyorsvarázslással és hatalmas isteni könnycsepp raktárkészlettel felszerelkezve síkságon neki lehet állni.

42) gyógyulj pszi regenerációval legalább 50 ép-t
Korábban arénában meg lehetett csinálni, egy ideje azonban épületben nem működik a regeneráció. Frekventált helyeken (csatamezők, szörnysorok, khmmm totemoszlop ;) ) érdemes próbálkozni. Nem fontos valóban gyógyulni, ha elég ép-t szívnál el, akkor is elfogadja a küldetést, ha max. életerő fölött voltál és csak egyet gyógyulsz emiatt.

43) ölj egy min. 15. sz. szörnyet halálvarázslattal
Nem kell sokat szórakozni, be kell tenni TV-be.

44) érj el 5%-os halhatatlanságot
A 94. labirintus befejezésével ez a küldetés is készen lesz.

45) szerezd meg személyes áldásomat
A 79. labirintusban található az áldás. Amennyiben a küldetés még nem aktív, a későbbiekben vissza kell menni.

46) fogj el egy triklem drakoldert
A 94. labirintus végén teljesíthető a küldetés.

47) ölj meg egy trikornis herceget
Szép, lélekemelő küldetés, kelet ritka vagy sűrű erdőben teljesíthető. Idézhető szörny.

48) imádkozz úgy, hogy pontosan 600 TVP-d van
Lásd 19. küldetés.

49) imádkozz úgy, hogy 15 körig nem csatamezőzöl
Önmagáért beszél, 15 körig kerüld a csatamezőket. A küldetés akkor is készen van, ha megkapásakor 15 kör óta nem csatamezőztél, ez esetben rögtön leimádkozhatod.

50) áldozz 20 trikornis szarvat
Nosztalgia küldetés, bolt vagy licit ;)

51) használj fehér glóbusz varázslatot
Nincs mit mondani róla, néhány aranyért megvásárolható a varázslat.

52) változtass egy mezőt kiégett földdé
Ismét nosztalgia, lásd 41. küldetés.

53)*** programozási hiba folytán ez a küldi kimaradt ***
Kompenzációként a Sötét Földön áldozati oltárnál megtanulhatsz egy plusz varázslatot. Ehhez szörnykomponenseket kell áldozni és véletlenszerűen történik valami.

54) ölj meg egy Ekhnagorhut
Az Iszonyat Citadellájában él, illetve idézhető.

55) áldozz 3 mihlanilt
Sötét Földön gejzír mellett bányászható. Nem átadható tárgy, személyesen kell beszerezni.

56) ölj meg 2 ében hadurat
Sötét Földön kiégett vidéken él.

57) mutasd be a Tudás Könyvét
A 95., illetve a 97. labirintusban megtalálható.

58) áldozz egy agyartőrt
Liciten vásárolható, illetve SF labirintusban található.

59) imádkozz ismét úgy, hogy 15 körig nem csatamezőzöl
Lásd 49. küldetés.

60) ölj meg 3 kronotapírt
Lótuszvirág kell, hogy meg tudjuk ütni a lényt, keleten bozótosban él.

61) használj 15 alkalommal halálvarázslatot
Nem kell sikeresnek lennie, csak használni. Imádnivaló küldetés :)

62) imádkozz félisten hatalmú felszentelt főpapként
Lásd 25. küldetés.

63) áldozz 5 manakristályt
Biztosan van raktáron eddigre, csak pénz.

64) áldozz 3000 aranyat
Szintúgy.

65) imádkozz úgy, hogy max. pszid legalább 200
Kerüld a kontinuum tágítást, illetve nyelj pszi köveket pszi katalizátorral a fejeden.

66) érj el 10% halhatatlanságot
Jön magától, az SF-es küldetések befejezésével meglesz.

67) áldozz 5 angyalok gyűrűjét
Minden bizonnyal ebből is van raktáron.

68) ölj meg 5 áldott okerónt
Van több szörnytábor is SF-en. Idézhető.

69) érj el hitbeli előmenetelt áldozati oltárnál
Lásd 53. küldetés.

70) ölj meg egy ében sárkányt
A Sötét Föld mocsaraiban élő egyik leggyengébb sárkány, viszonylag könnyű legyőzni. Sárkánybarlangban is fellelhető, valamint idézhető.

71) áldozz 10000 aranyat
Nos igen, eléggé igénybe veszi a szegény árva kalandozók bankszámláját?

72) keress egy tanítványt
A tanítványnak Leah hívőnek kell lennie és minimum 10 szinttel alacsonyabbnak, mint te vagy (papi rang különbség nem számít, akár magasabb rangú is lehet ;) Át kell neki adni a szimbólumot és amint lép három szintet, kész a küldetés. Ha lehetséges, akkor célszerű 40. szint környékű tanítványt fogadni, akkoriban elég gyorsan lépnek szintet a kalandozók.

73) ölj meg egy Elenios avatárját
Avatárt csak az adott isten papja képes idézni, jobbára barterüzlet keretében. Elenios esetében elég nehézkes a dolog, mivel viszonylag kevés olyan híve van, aki egyáltalán képes avatár idézésére.

74) ölj meg egy Sheran avatárját
Lásd 72. küldetés, Sheran avatárt kicsit könnyebb "leakasztani".

75) ölj meg 15 Raia angyalát
Időigényes küldetés, szerencsére van jónéhány tábor SF-en. Amúgy nem okozhat gondot.

76) áldozz 7 jégkristályt
Nem nehéz dolog, Sötétség Hercegéből szedhető ki, de liciten is mindig fellelhető és gyakorta van a boltokban is.

77) áldozz 2 natharion opált
Eshtar Császárságban eséllyel esik ki a leölt szörnyekből, mostanában liciten is egyre gyakrabban elérhető.

78) ölj meg egy 1 gh'raiton ölészt
Eredetileg az éjfattyak csak az éjfattyak végzete nevezetű méregdrága varázslattal győzhetők le, Leah papjai előtt azonban nyitva áll egy alternatív lehetőség is: a halálvarázslat. Az első lényegesen egyszerűbb, a második viszont olcsóbb, ha nem akarsz fattyazni.

79) válts át 400 fejlesztési pontot halhatatlanságra
A 220+ területeken a megölt lényekért fejlesztési pont jár. Százat átváltva különféle képességek vásárolhatók, ezek közül az egyik +1% halhatatlanságot ad.

80) ölj meg 10 hegyi yetit
Esthar Császárság sűrű erdeiben élő lény, van tábor a (228,32)-n. Idézhető, csak a komponens beszerzése nehézkes (yeti fog).

81) mutasd fel a dalebgad kristálykulcsot
A 220+ területek küldetéssorozatainak végén találhatók ilyen kulcsok.

82) irts ki 1 csillagbozótost
220+ területen található növény, bővebben lásd 2. küldetés.

83) ölj meg 10 bo'adhun lidércet
Bo'adhun Birodalom erdeiben és bozótjaiban található, van tábor a (240,116)-on. Labirintusban is találkozhatunk vele.

84) áldozz 3 barna immunitáskövet
A tárgy beszerzési módja jelenleg nem ismert.

85) készíttess magadnak valamilyen páncélt Zarknod piramisában
Ha sikerült bejutni a piramisba, elkezdheted kiadni azokat a három paraméteres feltalálás parancsokat, melyekkel rájöhetsz ezen ősi faji tárgyak készítési módjára. Mindegyikhez szükség van fajod eshtar drágakövére, egy bo'adhun fétisre, egy kyorg relikviára és egy árnytündér tekercsre. Siker esetén már csupán 5000 arany és kélsz is a küldetés?

86) ölj meg 10 pusztában kódorgó neves szörnyet
Nagyon időigényes feladat, valamilyen szörnygeneráló képesség sokat segíthet.

87) hozd el a Síkok Kulcsát
Ezt a tárgyat egy megfelelő faji ékkőért, egy bo'adhun aranygömbért, egy rakshiir bazokáért és egy kij tekercsért készítik el Zarknod ónixpiramisában. A munkadíj 5000 arany.

Advertisement