Ghalla Világa - Túlélők Földje Wiki
Advertisement

1215. TÁRGY

Már messziről megpillantod a színpompás szekereket és a népeket körülöttük. A szekerektől nem messze, egy kövekkel körberakott területen épp egy hevenyészve felállított tábortűz próbál kihunyni, egy-két elszánt, szakadtruhás kölyök pedig a lábával rugdossa rá a földet, hogy ez mielőbb megtörténhessen. Ezek szerint épp indulni készülnek. A szekereket hétköznapi, többnyire lesoványodott lovak húzzák, sehol nem látsz egyetlen trikornist, vagy alanori csatamént. Rakományukat eszkábált ponyva védi az eső elől, illetve ez megakadályozza azt is, hogy oldalról a belsejükbe lehessen látni. Épp ezért kicsit arrébb sétálsz, ahonnan már jól szemügyre veheted, mit is cipelnek a járművek. Az egyikben például rengeteg kötelet látsz, a másikban amnioszt szállítanak, a harmadikban pedig - talán jól látod - mintha egy hatalmas malomkő lenne a rakomány. Addig nézelődsz, míg egy jól kipárnázott, pedert bajszú, nyesett szakállú törpe nem lép eléd. Bemutatkozik, de kacifántos nevét nem sikerül megjegyezned, majd felajánlja, hogy nyugodtan tarts velük. Mormogsz valami olyasmit, hogy meggondolod, de azért köszönöd az invitálást. A szekérkaravánon utazáshoz nem kell mást tenned, csak kiadnod a BE 1215 <hány mezőig> parancsot. Azt, hogy melyik karaván melyik irányba tart, a fordulód szövegében olvashatod. A karavánnal minimum 3 mezőt, maximum 15 mezőt lehet utazni. Ilyenkor gyorsan telik az idő (biztos, mert jó társaságban vagy), így az utazás költsége mezőnként csupán 2 TVP. Ezek a lépések természetesen nem számítanak normál lépésnek (így a 10 lépés/forduló korlátba sem számítanak bele), viszont a megtett mérföldek a mellékelt térképen sem látszanak majd. [Játéktechnikailag az egész leginkább a teleportáláshoz hasonlít. Bár a karavánok képzeletben mozognak, ténylegesen nem, mindig ugyanazon a mezőn találod őket, így egy-egy ilyen utazáshoz nincs is szükséged időzítésre. A karavánnal való közlekedést nyugodtan bekalkulálhatod az UL-ed tervezésekor. Természetesen miután kiszálltál a karavánból, nem fogsz tudni még azon a mezőn visszaszállni, így jól gondold meg meddig utazol velük.]


Ismert szekérkaravánok:


[21,39] - keletre tart
[21,84] - délkeletre tart
[22,67] - délkeletre tart
[22,121] - északra tart
[23,34] - északkeletre tart
[26,109] - északra tart
[28,10] - délre tart
[40,20] - délre tart
[41,46] - nyugatra tart
[41,67] - északkeletre tart
[41,102] - északkeletre tart
[44,11] - délre tart
[44,87] - délkeletre tart
[56,118] - északra tart
[59,54] - északnyugatra tart
[59,70] - délnyugatra tart
[59,96] - délnyugatra tart
[59,115] - északra tart
[61,80] - nyugatra tart
[62,5] - délre tart
[63,21] - délre tart
[78,22] - délre tart
[79,49] - délre tart
[79,110] - északra tart
[80,8] - délre tart
[80,86] - délnyugatra tart
[82,120] - északra tart
[84,60] - nyugatra tart
[97,17] - délre tart
[98,73] - délkeletre tart
[99,22] - délre tart
[99,89] - keletre tart
[100,108] - északra tart
[101,52] - északra tart
[101,118] - északra tart
[117,33] - északra tart
[117,57] - nyugatra tart
[117,84] - északnyugatra tart
[118,103] - északra tart
[119,117] - északra tart
[121,44] - délkeletre tart
[122,10] - délre tart
[135,66] - északra tart
[136,53] - nyugatra tart
[137,7] - délre tart
[137,84] - északra tart
[140,30] - északra tart
[140,96] - délnyugatra tart
[154,80] - délkeletre tart
[155,72] - délkeletre tart
[156,55] - délkeletre tart
[157,10] - délre tart
[157,103] - északra tart
[157,116] - északra tart
[158,36] - délkeletre tart
[173,83] - délkeletre tart
[174,98] - északra tart
[175,34] - nyugatra tart
[176,117] - északra tart
[178,54] - északkeletre tart
[179,10] - délre tart
[179,60] - nyugatra tart
[192,38] - délkeletre tart
[193,84] - délnyugatra tart
[194,26] - északkeletre tart
[195,111] - északra tart
[196,114] - északra tart
[197,10] - délre tart
[201,71] - keletre tart
[211,28] - nyugatra tart
[211,75] - északnyugatra tart -> lerombolt (2005.07.15.-i állapot)
[211,118] - északra tart
[213,56] - nyugatra tart
[213,104] - északra tart
[214,88] - délnyugatra tart


Miből készíthető/nyerhető ki: -
Mi kell a készítéséhez: -
Minek a feltalálásához, készítéséhez kell: megbűvölt utazóláda, kalmárok kémgömbje
Advertisement